1

Tükörtojást táncoltat a nap,
Bedugul a csend a víz alatt.
Tétovázik a szitakötő.
Ajándékot csomagol az árnyék,
Keresi a hangya, mit talál még,
A murvás út forró és bökő.


                      2

Bólogatva megindul a nád,
Ha nem zúgna autó, hallanád,
Kuttyogat a kikötőkötél.
Megperdül a nyárfa levele,
Rozsdafarkú rebben föl vele,
Reklámszatyrot rebesget a szél.


                      3

A heverő felkapja fejét,
Útjára kel homok, fű, szemét,
Megcsikordul fenn a hintalánca
Zöldeskékre vált a víz ezüstje,
Kiköt a komp olajszagú a füstje,
Tollat zudít a vadkacsák románca.


                      4

Fűre hull a félkész gesztenye,
Feldől a sör, hogyha nincs tele,
Reppel a hab a hajó körül.
Kötelével pöröl a zászló,
Kócos a botjával hadonászó,
Szélimádó szörföző örül.


                      5

Peng a kötél, rángat a bója,
Gyöngyét a hullám felveszi – szórja.
Mérges a zöld víz habja fehérlik.
Görbül a latni, húz a vitorla,
Gördül a felhő, vészes a korma.
Döng a fedélzet, ütlegek érik.


                      6

Zeng a kötélzet, víz megy a fülbe,
Mindenen áttör a hangja fütyülve,
Néha lehalkul, majd felerősül.
Porzik a part és fekszik a nádas
Vágyod a földet, végre megállhass,
Állíts valakit felelősül.


                      7

Tombol a hullám, hördül a habja
Rácsap az orkán és lefaragja
Lélek, ügyesség már nem elég.
Reccsen a vászon, sír a kötél,
Már nem az ember az úr, csak a szél.
Összeszakadnak a part meg az ég.


                      8

Cikkan a villám itt a vihar,
Arra visz éppen, amerre akar.
Koppan a dekken a zápor, a jég.
Spriccel a köd leve nincs levegő
Habtarajokból nőtt legelő
Nézem a perceket élek-e még?


                      9
Reccsen az árboc, reccsen a szív,
Sír az anyám, tán ő, aki hív.
Nő a fehérség, dördül a menny,
Görcsbe feszülnek az ujjak, a kéz,
Tartani! Tartani! Szörnyű nehéz.
Most a szirén int, hogy vele menj!


                      10

Nincs meg a pulzus! Nincs meg a véna!
Szól a riasztó, szól a sziréna.
Bammog a bádog, dől a tető.
Félre az útból! Vissza a házba!
Jézus! Aláfut! Össze van ázva.
Repked a hungarocel meg a kő.


                      11

Pusztul a hajlék, ömlik a sár,
Harcol az élet és a halál.
Csuklik a sírás, bömböl a zaj.
Elfogy az út és elfogy a hegy,
Hol sose volt víz, most odamegy.
Pusztul a jószág, és az a baj!


                      12

Dúl az özönvíz, nincs Ararát,
Tépi az Isten a bárka falát.
Ím a teremtés romba hever.
Hullik az ember, megvakul Ádám
Könnytelenül sír Éva halálán.
Szidja az Istent és felesel.