A KRÉTAKÖR / Prológus
|
Történt egyszer, a nagyon régi időkben, és nagyon-nagyon messze tőlünk, hogy két asszony mondott magáénak egyetlen kicsi gyermeket. Mindkettő azt állította, hogy ő hozta a világra, és könnyeikkel pecsételték szavukat. Környezetükben nem tudták eldönteni, hogy melyikük mond igazat, ezért a két asszonyt és a kicsit elvitték a vénségesen vén és bölcs bíróhoz. A bíró, miután meghallgatta a történetüket, gondolkodott egy kicsit, majd igy szólt:
- Itt egy kréta. Rajzoljatok vele egy kört, és állítsátok közepére a gyermeket. Azután a két asszony ragadja meg egy- egy kezét, lássuk, melyikük tudja magához rántani.
Így is történt - a két nő nekiveselkedett, és megfogták a kicsi csuklóját. Az egyik bőszen rángatni kezdte, beleadta minden erejét. A másik fogta egy rövid ideig a gyermek kezét, azután ijedten elengedte - jajj, még valami baja esik, hiszen olyan csöpp még, olyan gyönge...így hát eldőlt a verseny. A győztes diadalmasan nézett körül, mosolygott, s még mindég szorosan markolta zsákmányát. De a bölcs bíró megszólalt:
- Add át a gyermeket, Ő nem a tiéd. Mindegy, melyikőtök szülte, a gyermek azé, aki félti, óvja, akinek anya-szíve van...
Eddig a történet - biztosan nem ismeretlen sokunk előtt. Írók, költők dolgozták fel, vagy vették alapul műveikben, többek között B.Becht a "Kaukázusi krétakör" című drámájában. De az élet, a nagy-nagy író is újra meg újra rátalál erre a történetre, azért, hogy a bölcs bíró örökérvényű üzenetét el ne feledjük. Azóta már nagyon sok ídő eltelt, de újra-születnek minden korban, és a világ legeldugottabb helyein is az anya-szívűek éppúgy, mint azok, akik nem érdemlik meg az "anya" nevet. Mert - Éva anyánk óta - mi mind, nők és férfiak egyaránt, ott hordozzuk magunkban a gyermekeink iránti teljes odaadást, a feltétel nélküli szeretetet, az önfeláldozás képességét, szívünkben a legfontosabb hely a bölcső helye. De Éva lányai, fiai között vannak, akiknek szívét ki tudja milyen cipőtalpak taposták sáros gombolyaggá, amibe nem tud beférkőzni semmilyen érzelem, szeretet, empátia, akik nemzenek, szülnek, de szívükből kitaszítják a bölcsőt. És vannak, akik rátalálván az eltaszított, sorsára-hagyott bölcsőkre, magukhoz veszik azt, s benne gyermeket, s mert szívük tágas és ragyogó, örökre helyet biztosítanak neki. Ami ezután a bevezető után következik, azt az élet írta, s talán írja még ma is.
/ folytatás: Krétakör I. rész/ >>>
|