A KRÉTAKÖR I.rész
A harmincas évek elején járunk, a kohászatáról, gépgyáráról híres városban élt egy fiatal házaspár. Mindketten gyári munkások voltak, tisztes jólétben éltek, s nevelték egy szem fiukat. Több gyermekük nem lehetett, pedig nagyon vágytak egy kislányra is. Az asszony anyjánál laktak, aki egy apró, de annál nagyobb szívű öregasszony volt. A városban, ahol éltek volt egy intézmény, ahol az elhagyott, eldobott gyermekeket "gyűjtötték" össze, majd vitték szét az ország minden tájára, kit nevelő-szülőkhöz, kit "menhelybe". Cudar világ járta akkoriban, egyik estére annyi apróság gyűlt össze, hogy nem tudták hová fektetni őket. Üzentek hát néhány családba, ismerősöknek, nem tudnának-e pár napra befogadni egy-két kicsit. Így került az öreg-anyóhoz is egy hathónapos, kékszemű pici lány. A fiatalok a gyárban voltak, és amikor délután hazaérkeztek, ott feküdt az ágyukon a csecsemő, mit sem tudva eljövendő sorsáról, mosolygós álomba merülve. Amint megpillantották, mindkettőjük fejében megszületett a gondolat: Ez a baba nem fog visszakerülni a "gyűjtőbe", Ő ittmarad, lesz már testvérkéje kisfiuknak, lesz már kicsi lányuk. A hivatal könnyen odaadta nékik nevelésre, de amikor szóba került az örökbe fogadás, a szomorú válasz az volt: azt nem lehet, az "anya" nem mondott le róla. Telt az idő, és ők boldog családban éltek. Mindent megadtak gyermekeiknek, amit akkoriban lehetett, és a kislánynak is voltak "szépruhái", cipői, ritka játékai, de a sok-sok szeretet, ölelés és gondoskodás volt legnagyobb kincse. Akkor még nem tudta, milyen könnyen elvesztheti mindezt. Apa- - mert így szólította - rajongásig szerette. Cica-természetével, sok puszival örökre megvette a szívét. Nyolc évig tartott derűs életük, azután beborult - mit beborult, leszakadt az ég.
/ folyt. a II. részben/ >>>
|