Mondani k�n’ valami b�sat,
cs�kosat, feket�t,
hogy a vil�g sz�rke

lepl�t t�pje sz�t,
s hagyni, hogy cs�kok sz�mat,
sz�vemet meg valami
magammal cipelt b�nat.
Mondani k�n’ valami magyart,
istennel p�rl�t, igazat,
amit�l az �ri n�p al�l �s kitagad,
s hagyni, hogy szel�d b�s al�zat
v�ltogasson sz�vemben
em�szt� boros l�zat.
Hal�lra k�n’ cs�kolni egy szeret�t,
versbe gy�rni homlokomon a red�t.
  S�t�ln�k a Szajna-parton,
gomblyukamban a Hortob�gy,
nagy, kunfajta szemeimben
hol m�l�zna, hol �gne a v�gy.
V�n�l� kezemben �rval�nyhajat tartva
k�n’ �lni egy hintasz�kben,
p�rosan egyed�l maradva,
s n�szban elv�rzett h�jak�nt
hullani az �szi avarra.
T�r�tt von�val, szakadt l�sz�rrel
sanzont k�n’ heged�ln�m,
s hagynom, hogy a magyar r�g
v�g�l maga al� gy�rj�n,
s egy nagy, fekete kalap
al� temessen,
hogy r�m�lmos Nagy�r
 vigye pokolra
k�v�l-bel�l eny�sz� testem.
Lelkemnek az �gen d�r�mb�lni k�n’,
m�g t�loldalon, kez�vel a kilincsen
hallgat�zna fejcs�v�lva az Isten.

�s csak s�rni, s�rni, s�rni,
�s k�n’ tudni �rni, mit magamra sebzek - 
 - hogy N�ki aj�nlhassak egy verset.