Csak raktam a l�bam,
�s iszony� lassan
fogyott az �t.
El�m a h�ra a sebzett
Nap v�re hullt,
s mint testen a var,
foltokban r�t avar
sajdult a szememre,
el�ttem minden
mintha a vil�g
v�rz� teteme lenne.
„�gy vet�t az elme!”
L�m, mindenben puszt�n
magad bels� vil�g�t l�tod,
s ha f�jdalmas sebed
arcodat torzra r�ntja,
r�vet�ted a havas k�lvil�gra
�nn�n torz k�pedet.

Az a hajl�ktalan,
az a fedetlen halott,
ki �jjel a park
padj�hoz fagyott,
nem l�tta �kszernek
a t�li �gen ragyog�
milli� csillagot,
sem �gi l�mp�snak a Holdat.
Ink�bb mag�ra h�zta volna
foltos takar�nak.