Keserűlombú ligetek mögött
Sárga kendővel integet
A Nap:
Valami int,
Ne menjek arra,
Mert bogáncsos emlékek
Felvérzik a térdem,
S százszor szétzakatolt
Utakat kell újra bejárnom.

Tágterű kék,
Csak a Kálvária-domb tetején túl,
Plexihegyek
Gagyi ormai közt átverekedve
Kecsegtet,
S úgyis ezerszer szétszakad
Újra az ingem,
Mert angyalok inge helyett
Playmate-ek mosolyából
Szabta a sorsom.

Látod-e,
Lucskos avar közt
Csak gyökeret vet a lábam,
S elhagyván a cipőm
Kék viszerem
Most sajgó új gyökeret ver.

Néha
Lecsengő, nagy viharok maradékán
Felemelkedik újból a fű,
S ilyenkor a kabócák hangosan énekelnek.
Úgy tűnik itt maradok
Keserűlombú, unt ligetek közt,
Mert azt, ami égre repít
Lélekakasztó
Új fitotékák csak megigérik.

Perdül a nyár,
Lábam elé padödöznek a makkok.
Valaki sír
A buldózerszagú,
Felszámolt temetőben.