Látod,
Gyérül az erdő.
Nem hasogat fel az ákác,
Tüskés málna, szeder
Ostora sem
Sebesíti a csánkod.

Lassan
Elfogy az út,
És át kell menni
A szűk csalitos
Sárgás-zöld hasadékán.

Harsog a rét!

Szügyhámod leveszem.
Most kell még, idefenn,
Orrszíjad karikáját is lecsatolni!
Köpd a kezembe lazán
Szadomán feszítőzabládat!

Gyere!
Lépj közelébb,
Mert nincs nyereg
És vezető szár,
Csak mi vagyunk!

Bordád grádicsain
Pányvázom ki a combom,
Életem egyetlen hahotázó biztositéka:
Lobogó sűrü sörényed.

Hajrá! Tágul a tér!
Hagyd el a Jósika-utcai lépést!
Vágtat a szél,
Most visszhangozza a hegy
Felszakadó kancacsikó nevetésed!