Gazdagréten már magamba járok,
S követ dobnak rám a gazdagok,
Gazdagréten nincs temetőárok,
Ahol éjjel verset írhatok.

Nincs ruhám, lovam se feleségem,
Nem fogad be kocsma, étterem,
Talán akad két három barátom,
Az is on-line itt az éteren.

Paripádat hogyha rámereszted,
Ronggyá rúgja majd a seggemet,
Szinte látom, ahogy rám mereszted,
Szánva-bánva könnyező szemed.

Gazdagréti kóborlásaimban
Egyetlenegy lehet a haszon,
Ha síromra szánsz egy szál virágot,
Olcsón kapsz a virágpiacon.

Gazdagréten véresre kopának
A vén vándor ványadt talpai,
(öt dukátot adtam egy kofának,
Mondja már meg, hol van Tarpay)

Így jár minden koldus, aki szenkó,
S ezer éve nem járt Pestbudán,
Keresi, hogy hol van Osztyapenkó,
S elérzékenyül egy szebb dudán.

Távol élek és ezerszer szebben,
Elborít a sok virágos ág,
És nyugodtan nyalja ki a seggem,
Minden parkolási társaság!

Egy szép napon biztos megtalálom,
Merre lehet szűkebb pátriád,
Nekem ez már olyan, mint egy álom,
S a világ is már egy más világ!


Megjegyzés: (Tarpaynak)