Este
Érdekel e valakit is, hogy itt vagy félig befüggönyözve, s már-már alig pislákolsz... Mindég lesz, aki megnéz, ha hívod, de jönnek-e, ha már nem kiabálsz... Hozzád szokott már régen a zajos magány, mikor a kofák kínálták portékáikat nagy hangon harsogva, s te álltál a vásárban, magaddal tenyereden, ki kér belőled akár egy csípetnyit is...
S itt ért megint a holdas homlokú este, árúd hiánytalan, zsebed üres, csak a csillagok koccannak össze néha, ha az égen túl sokat kotorászol... Halommá kupacolnád kevéske fényes perced, hogy órákká, nappá állnának össze, de síkosak, s valamelyik mindég elgurul... Izzadt tenyereddel a függönyt markolászod, mára már úgyis mindegy, húzd be, s fújd el azt az apró lángot is...
|