Itt élek most is, ahol kisgyerekként,
játszótér volt az egész világ,
s törpe házak udvarában
óriásokká öregedtek a fák.
Poros utcák kunkorodtak a hegy alá,
ahová az erdő letévedt,
s kitárt csalitosával ölelte
magához a Tapolca-rétet.
Hidak alatt bújócskázva
végigkísérte a cserfes Szinva-patak
- egész a város szívéig -
a mind úriasabb házakat.
(Egyszer pléh-eknőbe ültünk,
s leeveztünk a templomig
a patak tíz centis vizén,
s mire a köveken odáig értünk,
lyuk tátongott anyánk teknője fenekén)
A belváros - tán a patakért cserébe
síneket küldött ki a város-szélre,
s a lusta villamos fényes hátukon
mind egyszerűbb házak közt osont.
Egy gyerek-futásnyira házunktól
ott magasodott a vár -
szememben a világ legszebb vára,
négy tornya közül három
maga alá roskadt rommá válva.
Nem volt kerítés, mohos kövei között
tucatnyi apró várúr, várúrnő futkosott
cserepek, csontok halmazán,
mit az idő a föld gyomrából felhozott.
Nyarakon nem parancsolt haza
korán az iskola, s anyánk szigora,
csak korgó gyomrunk -
magunk se tudtuk, de az élet horzsolt lábú,
maszatos kis császárai voltunk.
Esténként a rétről, a vár tövéből
kurta csorda ballagott haza,
s tehén-nézőbe hívott minket
a kolomp előttük futó szava.
A kapuk nyitva voltak, s mire
útját lejárta, a csorda elfogyott,
s ahol végetért a város,
már csak egy tehénke kullogott.
Másnap reggel az utca porában
fű-illatú trágyát szikkasztott a napsugár,
s verkedő verebek hangos serege
dézsmálta a jussot, ami jár.

Itt élek most is, ahol kisgyerekként,
játszótér volt az egész világ -
panelházak kacskaringói között
most ólomittasan vegetálnak a fák.
Megdagadt a város, és betonfoga
kicsi kertünk végét is leharapta -
ezer szemével néz le a magasból
a megmaradt apró ablakokra.
Itt áll a vár, a világ legszebb vára,
három leomlott tornya rekonstruálva,
körülkerítve, s esténként fényruhába öltözik…
(Bocsássa meg nékem, ki érti, miért,
ha szívembe láttán a bánat költözik)
Négysávos út közepén a fényes
sínek még itt szaladnak,
nyarakon kátrány-szagot lebbent a szél,
s az aszfalton nincsen jussuk a madaraknak.
De a panelházak kacskaringói között
nyári estéken nékem egy szellem-csorda jár,
s friss tehén-trágya illatát idézi
az első reggeli napsugár.